Rólunk



A termalfurdo.hu – a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával – 2018. június 1. és augusztus 31. között negyedik alkalommal szervez közönségszavazást, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. Három kategóriában lehet címeket elnyerni. A díjak nem szakmai jellegűek, mindhárom kategóriában a legtöbb szavazatot begyűjtő fürdő nyer, voksolni a www.azevfurdoje.hu honlapon lehet. A három győztes fürdő milliós nagyságrendű médiamegjelenést kap a termalfurdo.hu-n, továbbá a szavazók között is értékes nyereményeket – wellness hétvégét, a nyertes fürdőkbe szóló belépőket, ajándékcsomagokat – sorsolunk.
 
Küldetés
 
A verseny segítségével szeretnénk a tavalyinál is több ember figyelmét ráirányítani hazánk nagyszerű fürdőire és termálvízkincsére, ami nem csak mennyiségében, de minőségében is kiemelkedőnek számít világviszonylatban. A szavazókkal szeretnénk minél több fürdőt megismertetni és tudatosítani, hogy a fürdőzés nem csak fizikai, de mentális egészségünkre is pozitív hatást gyakorol.
 
A szervezőről
 
A szavazás szervezője, a termalfurdo.hu, Magyarország vezető egészségturizmussal foglalkozó portálja, amely a fürdőzés mellett egészségmegőrzés, életmód és wellness témákban nyújt érdekes és minőségi információkat olvasóinak. A termalfurdo.hu-t havonta 234 000-en keresték fel az elmúlt három hónap átlagában.
 
 
 
 
 

Rólunk írták - Országos médiumok


Találja ki, melyik lett az Év Fürdője 2016-ban! - Turizmus Online
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

 Ez lett az Év fürdője - Népszava
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén a termalfurdo.hu által rendezett megmérettetésen. Tovább...

Megvannak az év fürdői - Origo
Idén második alkalommal rendezték meg az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

Az egyik legkülönlegesebb jelölt lett az Év Fürdője 2016-ban - Szeretlek Magyarország
A vadregényes zugokat rejtő barlangfürdő mellett egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot is díjaztak közel 190 ezer szavazat alapján. Mutatjuk a győzteseket! Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője - turizmus.com
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén. Tovább...

Eldőlt, melyik az Év Fürdője 2016-ban - Holmagazin
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

Nézze meg az Év Fürdőit! - Csalad.hu
Az idei Év Fürdője versenyben közel kétszáz magyarországi fürdőre lehetett voksolni, három kategóriában. Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője idén - Ecolounge
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén. Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője - realista.hu
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén. Tovább...


 Hol pancsol a legszívesebben? - Origo
Idén is keresik Magyarország legjobb fürdőhelyeit egy online közönségszavazás segítségével - közölte a Magyar Fürdőszövetség. Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője idén - ma.hu
A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak itthon számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású. Tovább...

Megvannak a legjobb fürdők - mmonline.hu
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre, három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

Magyarország legjobb fürdői - OrientPress
A termalfurdo.hu második alkalommal rendezte meg a versenyt, amelynek keretében a tavalyinál is több, összesen 190 ezer szavazat érkezett a 200 magyarországi fürdőre. Tovább...

A miskolctapolcai Barlangfürdő lett az Év Fürdője! - Szallas.hu Blog
Miskolctapolca évek óta az egyik legnépszerűbb fürdőhely Magyarországon, így aztán nem csoda, hogy 2016-ban a miskolctapolcai Barlangfürdőt választották meg az Év Fürdőjének egy internetes oldal szavazásán. Tovább...

Barlangfürdő lett az Év Fürdője - Esti Újság
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett szavazni. Tovább...

Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője idén - magyaridok.hu
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolca Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel hétfőn. Tovább...
Szavazzunk "Az Év Fürdőjére"! -  Itthon.hu
Már szavazhatunk "Az Év Fürdője" 2016 címért indult hazai fürdőkre, mert idén is mindenki leadhatja voksát a kedvenc fürdőjére, az év újdonságára vagy a helyi kedvencre. Tovább...

Hazánk három legjobb fürdőjét keresik - Travelo
Közel 200 fürdő 1441 medenceéje, 495 szaunája és 342 csúszdája versenyez a három legjobb magyar fürdő egyik címéért. Tovább...

Összecsapnak a magyar fürdők - Turizmus Online
Közel egy hónapja zajlik a nagy hazai fürdőverseny, Az Év Fürdője. A termalfurdo.hu a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. Tovább...

Döntsön! Melyik hazánk 3 legjobb fürdője? - Blikk.hu
2016. augusztus 31-ig második alkalommal szavazhat a termalfurdo.hu és a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával az Év fürdője 2016, az Év feltörekvő fürdője 2016 és A helyiek kedvenc fürdője 2016 kategóriákban a kedvencére a www.azevfurdoje.hu oldalon. Tovább...

Eldőlt, melyik az Év Fürdője 2016-ban - Delina.hu
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

Keresik az év fürdőjét - TV2 Tények
Tovább a videóhoz...
Indul a szavazás az Év fürdője címért - hvg.hu
Interneten keresztül lehet szavazni a kedvenc fürdőnkre. Tovább...

Mondja meg, hogy melyik hazánk legjobb fürdője! - mno.hu 
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Magyarország legjobb fürdőhelyeire szavazhat - Travelo
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Közel 200 fürdő versenyzik az Év Fürdője címért - Turizmus Online
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát.A közönségszavazás június 4-én kezdődött és szeptember 30-ig tart a www.azevfurdoje.hu oldalon. Tovább...

SZAVAZZUNK "AZ ÉV FÜRDŐJÉRE"! - Itthon.hu
Június 4-én indult a szavazás "Az Év Fürdője" 2015 címért, amiben mindenki leadhatja voksát a kedvenc fürdőjére, az év újdonságára vagy a helyi kedvencre. A szavazók ajándékokat, a fürdők pedig igazi elismerést kaphatnak a vendégektől. Csapjunk is bele! Tovább...

Versenyben a magyar fürdők – indul az Év Fürdője szavazás - Turizmus.com
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők - Népszava
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
Indul a szavazás Magyarország legjobb fürdőhelyeire - Blikk.hu
A szavazást elindító csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón  Sánta Tibor főszervező hangsúlyozta: Magyarországon több mint  kétszáz fürdőhely, köztük nyolcvan gyógyfürdő üzemel. Tovább...
Veszélyben a magyar fürdőkultúra? - mno.hu
Hazánk olyan termálvízkinccsel rendelkezik, ami nem csupán mennyiségében, hanem minőségében is kiemelkedőnek számít a világon. Az elmúlt években rengeteg felújítás ment végbe, és jelenleg is számos fejlesztés van tervben. Azonban úgy tűnik, a fiatalabb generáció életében még nem találta meg a helyét a több ezer éves múltra visszatekintő fürdőkultúra. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők – Az év fürdője - Style.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők - Hírhatár Online
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők - Delina.hu
Közel kétszáz magyar für dő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Keresik a legjobb hazai fürdőket - Termal Online
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Fürdők versenye - utazónet
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője címért. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket, ráirányítsa a közönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre. Tovább... 

 Ezek Magyarország legjobb fürdőhelyei - realista.hu
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Indul a szavazás Magyarország legjobb fürdőhelyeire - ma.hu
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők – Az év fürdője - Rendezveny.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
Indul a szavazás Magyarország legjobb fürdőhelyeire - Gazdasag Portal.hu
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Az Év Fürdője 2015 - Elindult a szavazás! - Városom.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás során. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Mi már szavaztunk, naná hogy az egri termál- és strandfürdőre. Tovább...
Kié lesz az Év Fürdője díj? - Delina.hu
Az Év Fürdője közönségszavazás elsődleges célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők – Az Év Fürdője - Holmagazin
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
Szavazzon kedvenc fürdőjére! - lokál
Tíz budapesti fürdő is versenyben van Az Év Fürdője címért. Az online szavazás a héten indult el.  A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a verseny. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők - Életforma
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...

Veszélybe került a magyar fürdőkultúra? - WebORVOS
Hazánk olyan termálvízkinccsel rendelkezik, ami nem csupán mennyiségében, hanem minőségében is kiemelkedőnek számít a világon. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők – Az év fürdője - Menstyle.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
ÖSSZECSAPNAK A MAGYAR FÜRDŐK – AZ ÉV FÜRDŐJE - Fesztivalkalauz.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...

Rólunk írták - Helyi médiumok


 
A Miskolctapolcai Barlangfürdő lett az Év fürdője idén - Borsod Online
Közönségszavazatok alapján a Miskolctapolcai Barlangfürdő lett az Év fürdője az idén – közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel hétfőn. Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett Az Év Fürdője! -  minap.hu
Az Európában egyedülálló Miskolctapolca Barlangfürdő nyerte 2016-ban az Év fürdője versenyt! A „természet csodája” megelőzte például Gyula, Zalakaros vagy Sárvár fürdőjét. Tovább...

A debreceni Aquaticumnak is osztottak lapot, de a miskolci fürdő nyert - Cívishír
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre, három kategóriában lehetett voksolni. Tovább...

Az év fürdője nem csak Magyarországon, hanem a Európában is egyedi - Szabolcshír
Karsztban olyan magas hőfokú víz Európában sincs máshol, mint a borsodi barlangfürdőben. Tovább...

A Miskolctapolca Barlangfürdő lett Az Év Fürdője! - Miskolc.hu
Az Európában egyedülálló Miskolctapolca Barlangfürdő nyerte 2016-ban az Év fürdője versenyt! A „természet csodája” megelőzte például Gyula, Zalakaros vagy Sárvár fürdőjét. Tovább...

Az év fürdője szavazás – Előkelő helyen Gyopárosfürdő - beol.hu
Idén második alkalommal rendezték meg Az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. Az Év feltörekvő fürdője kategóriában Gyopárosfürdő a negyedik helyen végzett. Tovább...

Második helyen zárta az Év Fürdője versenyt a Gyulai Várfürdő - Gyulai Hírlap
Boros László Attila: a fürdő a turizmusban rekordévnek számító 2015-ös esztendő mutatóit is túlszárnyalta. Tovább...

Második lett a Tamási Termálfürdő - teol.hu
Augusztus 31-én lezárult az a szavazás, amelyben három kategóriában keresték a legjobb magyarországi fürdőket. Tovább...
 Az Év feltörekvő fürdőjének választották a mórahalmi gyógyfürdőt - SZEGEDma
A termalfurdo.hu internetes újság által az idén második alkalommal megrendezett megmérettetésre a tavalyinál is több, összesen 190 ezer szavazat érkezett a mintegy 200 magyarországi fürdőre. Tovább...

 Összecsapnak a magyar fürdők - heol.hu
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazásán. A verseny célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
Harmadik lett a sárvári fürdő az Év Fürdője szavazáson - életreszóló.hu
Közel 200 hazai fürdőre összesen csaknem 190 ezer voks érkezett az idei Év Fürdője szavazáson. Tovább...

A mi Barlangunk - Erdély Online
A miskolctapolcai Barlangfürdő lett az Év fürdője. Ízlelgeti az ember, hogy városának – amit hol imád, hol gyűlöl – egyik gyöngyszeme, koronaékszere komoly dologban végzett az élen. Tovább...

Szavazás – Akár az egri strand is lehet az év fürdője - Egri Ügyek
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás során. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Mi már szavaztunk, naná hogy az egri termál- és strandfürdőre. Tovább...
Vajon melyik lesz idén az év fürdője? - Balatoni Napok
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
 Az Év Fürdője 2016 - Sárvár, Bük, Mesteri és Borgáta is az elitben! - Vaskarika
Közel 200 magyarországi fürdőre lehetett szavazni három kategóriában az Év Fürdője 2016 versenyen. Tovább...

1441 medence száll ringbe - Életforma
Már zajlik a nagy hazai fürdőverseny, Az Év Fürdője. A termalfurdo.hu 2016. május 1. és augusztus 31. között, a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával, második alkalommal szervez közönségszavazást, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. Tovább...

Verseny Az Év Fürdője címekért - alfoldszive.hu
A termalfurdo.net internetes közösség 2016-ban is meghirdette Az Év Fürdője versenyt három kategóriában: 1. Az Év Fürdője 2. Az Év Feltörekvő Fürdője 3. A Helyiek Kedvenc Fürdője. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 18 fürdő nevezett a versenyre és várja az elégedett vendégek szavazatait. Tovább...

Indul a nagy hazai fürdő-összecsapás - Pécsi Újság
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet a csütörtökön kezdődő Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők - Monitor Magazin
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőkultúrát és a fürdőket. Tovább...
KÖZEL 200 FÜRDŐ VERSENYEZ AZ ÉV FÜRDŐJE CÍMÉRT - Nyíregyháza hírei
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. A verseny egyik elsődleges célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. A közönségszavazás június 4-én kezdődött és szeptember 30-áig tart a www.azevfurdoje.hu oldalon. Tovább...
” Az Év fürdője 2015 ” szavazzanak kedvenc strandjukra, élményfürdőjükre - Somogy Ma
Hajrá Somogy, Hajrá Balaton, de a régió is belehúzhat, hiszen az országban található több mint kettőszáz fürdőhelyből  illetve ezen belül is nyolcvan gyógyfürdőből, nem kevés leledzik régiónkban. Egy internetes szavazáson most megjelölhetik- és ha sokan teszik ezt akkor a díjat el is viheti – az Önök kedvencét. Tovább...
Összecsapnak a magyar fürdők – a siklósira is szavazhat! - Siklósi Hírek online
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. Az internetes verseny egyik célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Indul a szavazás a legjobb fürdőhelyekről - Budakeszi Hírek
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Melyik Magyarország legjobb fürdőhelye? Szavazzon! - delmagyar.hu
 A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább...
Indul a szavazás Magyarország legjobb fürdőhelyeire - Kanizsa Újság
A páratlan magyarországi termálvízkincsre, az erre épülő minőségi fürdőkre és magára a fürdőzésre szeretné felhívni a figyelmet Az év fürdője elnevezésű online közönségszavazás. Tovább... 
Év Fürdője 2015: szavazz a kedvencedre! - Sokszínű Vidék
Az Év Fürdője közönségszavazás elsődleges célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre. Tovább...
A Hagymatikum is esélyes az Év Feltörekvő Fürdője címre - Promenád.hu
2015. június 4. és szeptember 30. közötti időszakra közönségszavazást szervez a www.termalfurdo.hu, amelynek keretein belül Magyarország legjobb fürdőit keresi. Több mint 200 létesítmény méri össze népszerűségét a versenyben, melynek elsődleges célja, hogy ráirányítsa a nagyközönség figyelmét hazánk páratlan termálvízkincsére, az arra épült nagyszerű fürdőkre és magára a fürdőzésre. Tovább...
A harkányi fürdőre is szavazhat! - Harkányi Hírek
Közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron Az Év Fürdője közönségszavazás keretein belül. Az internetes verseny egyik célja, hogy a fiatalok körében is népszerűsítse a hazai fürdőket és fürdőkultúrát. Tovább...
Indul a szavazás Magyarország legjobb fürdőhelyeire - Gyömrői Hírhatár
Az internetes oldalon három kategóriában - Az év fürdője, Az év feltörekvő fürdője, A helyiek kedvenc fürdője - lehet szavazni szeptember 30-ig. Tovább...
Keresik Az év fürdőjét -  Balaton.hu
A szavazás célja, hogy minél több fiatal megismerje, megszeresse a magyar fürdőket. A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Fürdőszövetség is örömmel vette a kezdeményezést, hiszen ezzel is növelhető a magyarországi fürdők látogatottsága. Tovább...
Akár somogyi is lehet az Év fürdője - KaposPont
A napokban elindult megmérettetésen az Év fürdője, az Év feltörekvő fürdője vagy a Helyiek kedvenc fürdője kategóriában lehet voksolni. Tovább...

Sajtókapcsolat

Amennyiben Ön a sajtó munkatársaként szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, forduljon hozzánk bizalommal.

Sánta Tibor
E-mail: [email protected]
Telefon: +36-70-321-4893

Bodnár Tünde
E-mail: [email protected]
Telefon: +36-70-397-4341

Nagy Nikoletta
E-mail: [email protected]
Telefon: +36 70 881 7774